Az Ibu Anitával történt megbeszélés szerint augusztus 19-én, szerdán reggel 9-kor vagy 10-kor vagy 12-kor indultunk Bandungba autóval. Ebből nyilvánvalóan 12 lett.
A két órás autópályás száguldozás után megérkeztünk az egyetemre, ahol begyűjtötték az útleveleinket, bemutattak néhány végzős diáknak, akik minket segíteni hivatottak, megetettek, megitattak, majd Ibu Anita és Bapak Budi elvittek minket (Elisát, Robot és engem) Bumi Pasundanba, Ibu Anita családjának külvárosi házába. A két kínai lánynak volt egy másik kontaktszemélye Jatinangorban, őket oda szállította az egyetem sofőrje.
Ja, mi Bumi Pasundan előtt még beugrottunk az egyetemre egy szundanéz zeneszerző emlékkoncertjére.
A koncert előtt már nem bírtam cérnával, és gondoltam, kiosonok elszívni majd egy cigit, de az persze a kis hátizsákomban volt, ami a nagy autó csomagtartójának a közepére került. A színpad melletti kijáratnál találtam néhány bandázó fiatalt, őket lejmoltam le, és itt ismerkedtem meg Harolddal, aki átvette Ibu Anitától a gardedame szerepét, és most ő próbálja minden napomat programokkal betáblázni. Szerencsére most már a saját szoba miatt nem vagyok olyan kiszolgáltatott helyzetben, mint vendégként a szállodában vagy az Ibu házában.
Ott, a koncert előtt volt az a pillanat, amikor tényleg majdnem elbőgtem magam. Néhány könnycsepp ki is csordult. Ekkor telt be a pohár. Fáradt voltam már nagyon és egyedül akartam lenni. Elegem volt abból, hogy mindenkinek betűzni kell a nevemet, elmondani honnan jöttem, miért választottam Indonéziát, meghallgatni, hogy könnyű a nyelv és sokszínű az ország, és mindenkire mosolyogni, dicsérni az ételt, vendégnek lenni, hálásnak lenni, rácsodálkozni mindenre, kérdéseket feltenni, érdeklődést mutatni minden iránt, amikor igazából csak egy jó csöndes szoba és egy jó puha ágy iránt éreztem bármiféle érdeklődést.
Azt hiszem tényleg az lehetett a baj, hogy nagy kedvességükben és igyekezetükben, hogy mindenünk meglegyen, átestek a ló túloldalára, és a kulturális különbségek elfogadását is merőben egyoldalúan értelmezték (a különböző nemzetek individualizmus-mutatójáról: http://80evalatt.blogspot.com/2009/08/elso-es-eleg-hianyos-illetve-megkesett.html). Mindezt pedig 5 napon keresztül mosolyogva elviselni ... épp elég volt a kiboruláshoz.
Amikor végre tényleg elértük Bumi Pasundant és ott is átestünk a bemutatkozáson és a rácsodálkozáson, egy jó nagy alvás után másnap merőben más színben láttam a világot.
(09-08-19)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése