TravEx - Kraton és batik Yogyában

Travel Express / Kultúra

KRATON ÉS BATIK YOGYÁBAN

Leírás: A yogyai Kraton, a jávai világ közepe

(10-01-19

A yogyai Kraton, a jávai világ közepe

Hárman maradtunk tehát: Péter, a szürke Honda és én. Este 9-kor indult az ekonomi vonatunk Bandungba, így ezt a napot városnézésre szántuk. Csomagjainkat a Dunia Santai irodájában hagytuk és első utunk a yogyai Kratonhoz vezetett. Miután leparkoltunk és megvettük a belépőt, a bejáratnál rögtön lecsapott ránk egy idegenvezető. A yogyai Kraton, vagyis szultáni palota, ma is az aktuális szultán székhelye. Bizonyos részei múzeumnak vannak berendezve és a tiszteletre méltó idős palotaszolgák ma idegenvezetői feladatokat látnak el. Szolgálataikért nem kell külön fizetni, és lelkiismeretesen végigkísérnek a palotán, elmondják a történeteket és készségesen veszik kézbe a fényképezőgépet, hogy a kedves turizmók mind együtt lehessenek a fotókon.

A jávaiak szemében a szultáni palota a világ és egyben az univerzum közepét szimbolizálja. A yogyakartai Kratont Pangeran Mangkubumi építtette 1755 és 1756 között, és ő volt a palota első lakója Sri Sultan Hamengku Buwono (HB I) néven. Őt követve minden yogyai szultán Hamengku Buwono-nak hívta magát, így röviden csak HB római egy, HB római kettő, HB római három, stb. kóddal jelölik őket. A szultáni paloták általános neve, a kraton, a "ke-ratu-an" szóból ered, amely annyit jelent: a hely, ahol a király/királynő lakik.

A yogyai Kraton egy fallal körülvett kis "városka" közepén helyezkedik el. Ez a terület azonban nem csupán egy elkülönített rész, amolyan város a városban, hanem egy egész világkép földi leképeződése. Elhelyezkedésének, útjainak és épületeinek szimbolikus jelentősége van a jávai életfilozófiában, a Sangkan Paraning Dumadi-ban.

Az észak-déli irányú képzeletbeli tengely kettős jelentéssel bír. Az északról délre haladó irány az ember születését jelképezi, amely során a lélek az égből lekerül a romlandó világba. Az ellenkező irány, délről északra, az emberi lények Dumadi-hoz, a jávai hit istenéhez való visszatérését szimbolizálja. A Kraton a fizikai test jelképe és a benne lakó szultán a testet életre keltő lélek.

A palotától északi irányban fekvő Tugu Emlékműhöz vezető út a kísértésektől terhes emberi életutat és egyben az ember és teremtője közötti szoros kapcsolatot jelképezi. Ezen belül a Beringharjo piac az asszonyi kísértés, míg a Kepatihan épület a hatalom kísértése.

A Tugu Monument egyben a lingga (férfi nemi szerv) jelképe, míg a délen fekvő Krapyak maga a yoni (női nemi szerv) és a közöttük álló Kraton a kettő fizikai keveréke.

Mindez elég kuszán hangzik, és sokkal több idő kellene, hogy az általánosságokon túl beleláthassunk a jávai világlép sokrétű és bonyolult rendszerébe. Itt most legyen elég csak ez a kis ízelítő. Ezt viszont fontosnak tartottam leírni, mert egyébként az európai építészeten nevelkedett szem számára a yogyai Kraton elég unalmas alkotás, de hogy megadjam a tiszteletet inkább letisztultnak és nemesen egyszerűnek nevezem. Kiemelkedik a központi pavilon szépen faragott mennyezete és oszlopai, illetve az oromzatokon található ornamentális díszítőelemek és sárkányfejek. Ha mindezt a jávai filozófia misztikus gondolati rendszerével fűszerezzük, és átérezzük az idegenvezető palotaszolga lelkét átitató, a hely iránt érzett mélységes tiszteletet, máris sokkal izgalmasabb a hely, megkapóbb a hangulata.

Az épület súlyosan megsérült az 1867-es nagy földrengésben, de renoválták és HB VII alatt kapta mai formáját 1889-ben. A Kraton szíve a fogadóterem, a Bangsal Kencana (Arany Pavilon), amelyhez széles lépcső vezet fel. A Bangsal Kencana egy négy oldalán nyitott, tágas pavilon, amelynek fából készült tetőszerkezetét zöld-arany díszítéssel ellátott oszlopok tartják és a mennyezet középső része díszesen faragott. Ez a szultán trónjának helye, és pontosan a Tugu Emlékművel egy vonalban helyezkedik el, így a szultán, trónján ülve mindig láthatja alattvalóit. A Bangsal Kencana mellett helyezkedik el a Bangsal Prabayeksa, a megszentelt fegyverek terme, ahol a palotaszolgák egy örökmécsest táplálnak folyamatosan. A palota területén kilenc különböző épület áll, és hogy ezeket elérjük, kilenc különböző kapun kell áthaladni, mert a jávai filozófiában a kilences szám a legmagasabb méltóság jelölésére szolgál.

A szultán, Yogyakarta Különleges Körzet kormányzója, évente háromszor keresi fel a Kratont, három nevezetes ünnep idején, illetve koronázás alkalmával.

A Kraton múzeumnak berendezett termeiben gamelán hangszereket, hagyományos jávai viseleteket és a korábbi szultánok fényképeit láthatjuk.

Túlzás lenne azt állítani, hogy a yogyai Kraton bonyolult szimbolikája a bácsi magyarázatából vált világossá. Mesélt ő mindenfélét és magyarázott és mutogatott, de én személy szerint nehezen tudtam követni, pedig angolul adta elő a dolgokat. A Bangsal Kencana előtt álló előpavilon alatt büszkén kurjongatott és tapsolt, hogy megmutassa nekünk ahogy a tetőzet felerősíti és visszhangozza a hangokat. Mindenhol lelkesített minket, hogy készítsünk fotót, és felírta mindkettőnk nevét a homokba jávai betűkkel. Harmadiknak odabiggyesztette a sajátját is, hogy könnyebben megjegyezzük. :)

A palotabeli séta után ragaszkodott hozzá, hogy elvigyen minket a közelben található kicsiny batikkészítő üzembe. Péter vonakodott követni őt a sikátorok útvesztőjében, mert a LP felhívta minden turizmó figyelmét, hogy óvakodjon a sikátorban megbúvó batikműhelyektől. Az idegenvezetők ugyanis odavezetik a látogatót, és az árusokkal összefogva addig nem engedik el, amíg nem vett valamit.

"Ugyan már! Megnézzük, hogy mit mutogatnak, aztán megköszönjük és eljövünk. Semmit nem tudnak velünk csinálni! Csak nem fognak lefogni, kivenni a pénzt a zsebünkből, és a testünkhöz kötözni egy festményt ellenszolgáltatásul!" - nyugtattam Pétert, miközben újabb szűk utcába fordultunk.

A batikműhely úgy nézett ki, mint egy képgaléria. A mesterek ugyanis festményekre specializálódtak, és nagyméretű vásznakat értékesítettek. A képek annyira színesek és burjánzóak voltak, hogy csak egy nagy egyvelegre emlékszem, de nem tudnék megemlíteni egyetlen ábrázolást sem. Illetve mégis! A barokk képgaléria elrendezési elvét követő, a falak teljes felületét beborító képhalomból a yogyakartai szultánok szigorú portrésora határozottan magára vonta az ember figyelmét. Körbesétáltunk, hümmögtünk, hogy nagyon szép minden, majd az udvaron megmutatták az eszközöket is, amelyekkel a batikot készítik. Péter utálta az egészet, de én azért odatuszkoltam a keretre terített vászon elé, hogy a hosszú csőrű edénykével viaszt merítve fessen valami szépet emlékül az anyagra. A yogyai batik ugyanis viaszos technikával készül. A mintát folyékony viasszal rajzolják az anyagra, majd befestik azt, a viaszt lekaparják és annak helyén megmarad a minta. Péter szignózta az anyagot saját maga és az én nevemben is, majd a középen látható férfiarc bajszán gondosan kidolgozta a szőrszálakat.

A közepes batikképeket pár százezerért adták, de persze megint hiba volt rákérdezni az árára, mert utána nagyon nehéz volt levakarni az ürgét. Főleg Yogya környékén, de minden turizmó által már megfertőzött helyen aranyszabály, hogy ha nem akarsz vásárolni, akkor csak nézelődj csendben, bólogass mosolyogva, de véletlenül se szaladjon ki a szádon, hogy "Berapa harga?". Mert akkor véged van! Akkor rád tapadnak, és követnek, és dugják az orrod alá a cuccot, és kérdezgetik, hogy mennyit adsz érte. És hiába mondasz valami nevetségesen alacsony összeget, nem adják fel, és jönnek, és mutogatják és dugják, és a rosszabbak még rángatnak is. Te pedig menekülsz, miközben elismered magadban a régiek bölcsességét: "Ne szólj szám, nem fáj fejem."

A yogyai batikműhelyben én is a fent említett módszert alkalmaztam: miután óvatlanul rákérdeztem az árra, nem maradt más hátra, mint kedvesen mosolyogni, bólogatni és fokozatosan távolodni. Sűrű terima kasih-k közepette igyekeztünk eltűnni az árusok elől a sikátorok útvesztőjében. Idegenvezetőnk, Harsono, végül visszakísért minket a parkolóhoz, megköszöntük a kedvességét és gyorsan motorra pattantunk Borobudur felé.

http://picasaweb.google.hu/kenildem/AYogyaiKratonEsBorobudur#

(10-01-19)

Búcsú a Hondáktól

Eljött hát hosszú utazásunk utolsó motoros napja. A motorozásnak még nincs vége, hiszen Bandungban Tornádó kalandjai majd folytatódnak, de ezzel a nappal búcsút vettünk a két Hondától.

Balin elkövettük azt a hibát, hogy felhívtuk a Dunia Santai-t és megkérdeztük, van-e esetleg olyan kuncsaftjuk, aki eljött motorral Balira, de nem akar visszafelé is motorozni. Az volt a tervünk, hogy Péter visszavihetné annak a motorját Yogyába, és így neki is lenne kétkerekű járműve a visszaútra. Ezáltal szívbajt hoztunk a tulajra, és kiderült, hogy hivatalosan nem is hozhattuk volna el a motorokat Baliig. Ebből kifolyólag persze nem volt visszaszállítandó motor, és a logisztikát végül a már ismertetett módon oldottuk meg, de ezután folyamatosan zaklatott minket a yogyai rent-a-bike cég.

Felhívtak minket a Denpasarból Banyuwangiba vezető utunk alatt, amikor is megnyugtattam őket, hogy a motorok nem voltak soha jobban. A Jajag-Sukamade Rally idején Tündét hívogatták, mert a Meru Betiri Nemzeti Park területén nem volt térerő. Már visszafelé tartottunk Sukamadéból, amikor Tündének sikerült elérnie minket, és egyrészt leszidott, hogy miért tűntünk el két napra egy lefedettség nélküli területre, másrészt felszólított, hogy hívjam fel Yogyát, mert ő már idegbajt kap tőlük, és nem győzi nem felvenni a telefont. :)

Visszaérve a civilizációba felhívtam az aggódó tulajt, és megnyugtattam, hogy január 18-ára visszavisszük a motorokat. Állandóan az "over km" és a már esedékes olajcsere kérdésével jött, de szerintem csak minél hamarabb ki akarta szabadítani kicsinyeit a karmaink közül. Ha tudta volna, hogy mennyire jogosan! :)

18-án mi épp Parangritis csodáit fedeztük fel, amikor megint hívtak. Megbeszéltem velük, hogy másnap reggel 9-re az irodánál leszünk.

Mielőtt azonban begördülünk a Dunia Santai keskeny utcájába, vegyük csak számba, mi minden történt az úton!

1. Rögtön a második nap Tünde balesetet szenvedett, amelynek következtében ki kellett cserélni a fekete Honda visszapillantó tükreit és az első lámpa búráját.
2. A harmadik napon feladta a harcot a szürke Honda kilóméterórája.
3. Valamikor utána elvesztettem a bal oldali lábtartóra húzott gumit.
4. Az én kék bukósisakomnak kettétört a műanyag szélvédője és a csupasz bukót ráhagyományoztuk egy kutai padang étterem tulajdonosára.
5. A Kawah Ijen és Sukamade útjai szerencsére nem hagytak látható nyomot a gépeken és erről persze hallgattunk, mint a sír.

Alig érkeztünk meg az irodához, a tulaj és egy kollégája rögtön rávetették magukat a fekete Hondára. Péter szinte még le sem szállt róla, de már szerelték le felkötött hátizsákját, vizslatták a motort, beindították, kipróbálták. Az új lámpabúrával nem volt bajuk, de sérelmezték, hogy az új tükrök nem eredeti Honda-visszapillantók. Tünde aztán itthon megnézte az emlékbe magával hozott sérült tükröket, és azt kellett megállapítania, hogy azok sem eredeti Honda-tartozékok. Hm, no comment ...
Az elülső műanyagborításon felfedeztek egy horzsolást, és közölték, hogy azt ki kell cserélni, mire én kikeltem magamból!

"Balesetünk volt, a barátnőm otthagyta a fél fogát, varrni kellett, meg minden, hát ne szórakozzanak velünk, hogy egy nyavalyás horzsolás miatt ki kell cserélni az egész műanyagot!"

Ez megtette a hatását, a cserét elfelejtették.
Az én Hondámon rögtön kiszúrták, hogy hiányzik a gumiborítás a lábtartóról. Miközben a tulaj bement az irodába, hozott egy új gumit és felhúzta a csupasz vasra, közölte, hogy ez húszezerbe fog kerülni. Akkor rábólintottam, de szerencsére még nem fizettük ki. Reggel ugyanis még csak a fekete Hondát adtuk vissza (azt rögtön el is vitték, gondolom a már rég áhított olajcserére), de a szürkét aznap még használni akartuk, hogy elmenjünk vele Borobudurba. Ebből adódott az a szerencse, hogy akkor, ott nem próbálták ki az én motoromat, így nem vették észre, hogy nem működik a kilóméteróra. Délután Borobudurból visszatérve szintén nem volt rá érkezésük, mert kitört a lábtartó gumi körüli balhé. Na, nem nagy vita, mert az indonéz alapvetően konfliktuskerülő fajta. Amikor a hapsi kérte volna a gumiért elvárt húszezret, mi közöltük, hogy nem a mi hibánk a gumi elvesztése. Az már eleve instabil volt, a reggel felrakott új gumidarab is kétszer esett le a Borobudurba vezető úton, úgy kellett mindahányszor visszafordulnunk érte, hát felejtse el, hogy mi ilyen hülyeségért egy húszast fogunk fizetni. A kétszeri gumivesztés persze szemen szedett hazugság volt, de tudtunk jobb helyet annak a húszasnak. A tulajon látszott, hogy nagyon dühös, de nem hazudtolta meg indonéz voltát. A reakciója kimerült egy ideges kézlendítésben, egy "Do what you want!" mondatban és egy nagyon kurta elköszönésben. Ebben a nem túl baráti hangulatban szedtük fel az irodában megőrzésre hagyott csomagjainkat, és húztuk el nagyon gyorsan a belünket a vasútállomás felé. Így már nem voltunk tanúi annak, amikor rájöttek, hogy még a kilóméterórát is "tönkretettük".

A Kután új otthonra lelt kék bukósisakot pedig nem hiányolta senki. :)

(10-01-19)

Vacsora Parangritisen és a hideg sör problematikája

A Queen of the South-t elhagyva legurultunk a hegyről, és miután a szállásunkon motort cseréltünk, mert a szürke Hondában már fogyóban volt a benzin, visszatértünk Depok-ba, hogy ígéretünkhöz híven ott fogyasszuk el vacsoránkat. A piacon választottunk egy közepes méretű halat és két tarisznyarákot, amit aztán átadtunk a délelőtt megismert srácnak, hogy készítse el nekünk a warungjában. A halat parázson sütve, a rákokat főzve kértük és a menüt rizs, friss zöldség (ami Indonéziában szinte kizárólagosan pár salátalevélből, pár karika uborkából és egy nagy csomó friss bazsalikomból áll) és kangkung egészítette ki.

A kangkung egy puhaszárú, zöld növény, amit wokban szoktak kevés olajon ropogósra párolni, majd paradicsomot, hagymát, fokhagymát és csilipaprikát kevernek hozzá. Enyhén csípős, ízes köret minden fogáshoz. Az egyik kedvencem.

A tarisznyarák azonban egy nagy átverés, mert marha sok meló van vele, mire kibontod a burkából, és ahhoz képest kevés benne a hús. Ezért is jobb a lobster, mert annak egy nagy üreg az egész teste, és szín hússal van tele.

Miután a szemben levő kisboltban behűttettünk egy üveg Bintangot, sörrel öblítettük le a finom halvacsorát.

Visszatérve a szállásunkra akartunk venni még egy üveg sört. A közeli boltban nagy örömünkre találtunk is Bali Hai-t, ami azonban a kekszek és egyéb édességek között várt vevőre, vagyis tök meleg volt. Megkérdeztük, hogy van-e hozzá jég. A jég éppen elfogyott és miközben az új adagra vártunk, Péter szeme megakadt a helyiség közepén álló méretes hűtőszekrényen. Felcsillant a szemünk, és lelkesen kezdtük magyarázni az Ibunak, hogy nem is kell a jég, csak rakja be a sört a hűtőbe, és mi egy óra múlva érte jövünk. Nem elsőre, de végül felfogták, hogy mit akarunk, odalépett a hűtőhöz, kinyitotta és elhelyezte benne a sört. Ez nem okozott különösebb problémát, ugyanis a hűtő teljesen üres volt!

Nyilvánvaló, hogy ebben az országban semmi kultúrája nincsen a sörnek, de az furcsa, hogy még a turistahelyeken sem fordítanak gondot a sör behűtésére. Nem tartanak sok sört, mert nincs aki megvegye, és mert ők nem isznak, nem tudják, hogy milyen szar a meleg sör, ezért nem hűtik be, és ezért az emberek inkább nem is vesznek sört, hiszen aki akarna, az tudja, milyen szar a meleg sör, ezért nincs a sörre kereslet, ezért nem tartanak sok sört ... és a sör ... pardon ... kör bezárult.

A Jáván tett utazásunk alatt megértettük, Balin bizonyos éttermek miért hirdetik magukat ékes "Icecold Beer" feliratokkal! Indonéziában a jéghideg sör ugyanúgy versenyképessé tesz egy vendéglátóipari egységet, mint a melegvizes zuhany egy szálláshelyet.

http://picasaweb.google.hu/kenildem/CsontokMotorokEsParangritisVisszafele#

(10-01-18)

TravEx - Freshwater Pool és a Queen of the South

Travel Express / Feeling

FRESHWATER POOL ÉS A QUEEN OF THE SOUTH

Leírás:

Parangritis Freshwater Pool (alias kolam renang)

A Dél Királynője

(10-01-18)