Travel Express / Sightseeing
INDONÉZIA MADÁRTÁVLATBÓL
(10-04-23)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: KKL-Jakarta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: KKL-Jakarta. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. június 6., vasárnap
Taman Mini Indonesia Indah - KKL Pusat Bahasa 2010
A csalódásból adódó első sokk után természetesen jóízűen megettem a sült csirkét és az ál-hamburgert is, miközben buszunk lassan de biztosan küzdötte magát dél felé, ahol a Taman Mini várt minket.
Soeharto elnök felesége, Siti Hartinah Soeharto álmodta meg 1968-ban egy park létrehozását, ahol bemutatnák az Indonézia különböző területeiről származó tradicionális házakat miniatűr formában. Ezek szerint nem tévedtem olyan nagyot, amikor a Taman Mini-t makett-múzeumként képzeltem el. 1971-ben először egy 14 hektáros területet jelöltek ki a park létrehozására, de Jakarta akkori kormányzója felajánlott egy nagyobb, kb. 100 hektáros területet a város déli részén. Ezzel a park létrehozása bekapcsolódott az adott terület (Jakarta Pondok Gede nevű déli része) infrastrukturális és városfejlesztési programjába. Ibu Tien Soeharto örült az ötletnek, mert így lehetőség nyílt a tradicionális házak valódi méretben való megépítésére és egy sokoldalú kulturális komplexum felépítésére. Az építkezés 1972 júniusában kezdődött és 1975. április 20-án átadták a nagyközönségnek a "Taman Mini Indonesia Indah" nevű hatalmas együttest.
Indonéziában semmi nem létezik nemzeti vízió és misszió nélkül. A Taman Mini arra hivatott, hogy megismertesse Indonézia sokszínű kultúráját, népeit és természeti kincseit a hazai közönséggel, ezáltal építve és erősítve a nemzeti identitástudatot és hazaszeretetet, illetve bemutassa az indonéz kultúrát az ide látogató külföldieknek. Az előbbi a fő cél, amely egyben az indonéz nép mentális és lelki fejlesztésének eszköze, amellyel elérhető az ország gazdasági felemelkedése és az általános jólét.
A Taman Mini tehát tulajdonképpen egy skanzen, amelynek területén a hagyományos házakon kívül számos más látnivaló és szórakozási lehetőség várja a látogatókat. Van itt kisvasút, lanovka (nem tudom, hogy ennek mi a magyar neve), vízi-vidámpark (SnowBay Waterworld), színház, mozi, könyvpiac és kézműves piac. A természet kedvelői csatangolhatnak a kaktuszok, jázminok és gyógynövények kertjében, az édesvízi halak akváriumában vagy a madárparkban. Van mecset, katolikus templom, hindu és buddhista szentély, szabadtéri színpad, szállodák, éttermek és számos épület rendezvények számára. Ezenkívül rengeteg múzeum is található a parkban: hadtörténeti múzeum, elektromosság és megújuló energiaforrások múzeuma, olaj- és földgázmúzeum, sportmúzeum, bélyegmúzeum, lepke- és rovarmúzeum, telekommunikációs múzeum, közlekedési múzeum, sajtó- és médiamúzeum, az iszlám múzeuma, Kelet-Timor múzeuma, Komodo Múzeum és Hüllőpark, hogy csak azokat említsem, amelyeket be tudtam azonosítani. A Komodo Múzeum nagyon vicces, mert a fából készült épület egy hatalmas komodói sárkányt ábrázol, olyan, mint egy hatalmas szobor. Nos, mindezt azért soroltam fel ilyen részletesen, hogy lássátok, egy hét is kevés lenne a Taman Mini bejárására, hát még egy délután!
Miután kiengedtek minket a buszból, és a légkondi után újra mellbe vágott a párás meleg, elindultunk felderíteni a parkot. Én hamar elszakadtam a lányoktól, mert Avril és Maritje leragadtak a kirakodóvásár bódéi mellett. Nekem nem volt pénzem vásárolgatni, így két célkitűzésem maradt. Megnézni a parkban található színházat, a Teater Tanah Airku-t a Project miatt, illetve bemászni minél több hagyományos házba.
Az első utamba kerülő házikó Észak-Malukué volt, amelynek nyitott alsó részében épp táncoktatás folyt. Rögtön invitáltak engem is, hogy próbáljam meg, hát beálltam, és gondosan leutánoztam az Ibu lépéseit. Nem volt bonyolult a dolog, hamar belejöttem mindenki nagy örömére. Persze nem maradtak el a szokásos kérdések sem.
"Dari mana? Aha, Hungaria? Eropa Timur? Kamu mahasiswa di Unpad? Belajar Bahasa Indonesia? Bagus, sudah lancar!"
Mindenki nagyon örült, hogy Magyarországról jöttem, hogy Bandungban tanulok az Unpad-on, és hogy már milyen jól beszélek indonézül. Készítettünk közös fotót és kaptam ajándékba egy pólót, amelynek a hátán Észak-Maluku térképe látható. Legalább már biztos, hogy nem fogok eltévedni, ha egyszer arra vet a sors! Miután útbaigazítást kértem a Teater Tanah Airku felé, elbúcsúztam táncos barátaimtól.
A Taman Mini hatalmas. Főleg gyalog. De úgyis mindig a motoron ülök, gondoltam, nem leszek lusta, nem bérlek bringát, vagy motort, merthogy azt is lehetett volna. A színház felé haladva épp útba esett Sulawesi, hát megtekintettem észak, közép és dél tradicionális házait. Mindegyik hagyományos bútorokkal volt berendezve, és a helyi viseletek is helyet kaptak itt egy-egy kopott, életnagyságú kirakati bábura emlékeztető babára öltve.
Ezután kiértem a tópartra. Ekkor még nem tudtam, hogy a mesterséges tavon lévő szigetek Indonézia szigetvilágát ábrázolják 1:10.000-hez léptékben, kicsinyített formában. Ezt csak akkor vettem észre, amikor a betang-háznál (Közép-Borneó) felmásztam egy kis kunyhóba, ahová egy egyetlen fatörzsből kifaragott kb. 20 centi széles "lépcső" vezetett fel.
A betang-ház melletti kunyhóba vezető "lépcső"
Onnan láttam, hogy a tó tulajdonképpen Indonézia térképe, amelyen a nagyobb hegyeket is akkurátusan jelölték.
A színházig megtekintettem a nyugat-szumátrai "rumah gadang"-ot és a kelet-kalimantani "rumah lamin"-t, amelynek felső szintjére szintén nagyon meredek és keskeny "lépcső" vezetett. (A "rumah" szó jelentése: ház.)
A színházban éppen rendezvényre készültek, valamelyik TV bérelte ki egy műsor felvételére, és a színházterem leginkább csatatérhez hasonlított, színes, villódzó és látványos stúdiót ígérve. Kértem egy prospektust és árlistát, majd folytattam utamat a drótkötélpálya állomása felé. Útközben találkoztam Avrillal és Maritjével, illetve az Iva-Saripo-Peun csapattal, akik épp befejezték a lanovkázát. Tőlük tudtam meg, hogy 25ezer rúpia az oda-vissza út. Borsos ár volt, de úgy döntöttem nem hagyom ki. Annyi szépséghibája volt a dolognak, hogy csak egy útra volt időm, mert épp a buszunktól távolabbi felén voltam a parknak, és félő volt, hogy ha ugyanoda érkezem vissza, akkor már nem lesz elég időm újra végigkutyagolni az egész parkon. Mert a Taman Mini hatalmas. Vagy már említettem? :)
Az indonézeknek van üzleti érzékük. A retúr jegy 25ezer rúpiába kerül, és ha akarok, kiszállhatok a túlsó végállomáson, de akkor is 25ezret kell fizetnem. Egy útra szóló jegy nincs. Ez nem kis szívfájdalmat okozott amúgy is schmutzig belemnek, de legyintettem egyet. Talán most vagy soha! Ha egy repülőből akarom megnézni Indonézia madártávlati képét, az biztos nem jön ki ennyiből. Megvettem hát a jegyet, beszálltam a kis kabinba és bekapcsoltam a kamerát. A következő bejegyzésben láthatjátok, amit én láttam.
A lanovka után még volt időm a Pápua szigetén honos házikó megtekintésére is, amely egy három szintes, cukorsüveg formájú építmény, és kívülről nádtető fedi (vagy lehet, hogy az itt bambusztető?). A házban szabályos kis múzeumot rendeztek be Pápua lakóinak életéről: fegyverek, halászati és egyéb munkaeszközök, hagyományos ruházatok és kitömött állatok kaptak helyet a házban. Meg kell jegyezni: a "Pápua lakói" kifejezés pár száz egymástól hagyományaiban is eltérő törzset takar, illetve Pápua érdekessége még (persze sok ezer más kuriózum mellett), hogy Ausztrálián kívül itt is megtalálható a kenguru, csak kisebb és csenevészebb kivitelben.
Pápuánál összetalálkoztam Elisával, Robbal és Gabriellel, akik épp végeztek egy-egy juice-szal és azon tanakodtak, vajon merre lehet a buszunk. Kifújtam magam, csináltam egy közös képet két pápuai harcosnak öltözött bácsival, majd elvezettem osztálytársaimat a buszhoz.
Ezzel véget ért a kirándulás. Nem maradt más dolgunk, mint beburkolni a vacsorás-doboz tartalmát, visszatérni Bandungba és április 30-ig leadni a fogalmazást, amit a nap élményeiből kell írnunk. Nemhiába, KKL-en voltunk, vagy mi! Minden osztály külön feladatot kapott, a nyelvi szintjének megfelelően. Nekünk (Kelas 2) össze kellett foglalnunk, hogyan zajlott a kirándulásra való felkészülés, az utazás, mi szépet és jót láttunk, illetve mik voltak a benyomásaink, felejthetetlen élményeink.
U. i.: Avril, Iva és én nem tértünk vissza a busszal Bandungba, hanem meghosszabbítottuk a jakartai kiruccanást. Avril és Iva a barátainál töltötte a hétvégét, értsd külön-külön barátoknál, én pedig további színházvadászatra indultam a Project érdekében.
(10-04-23)
Az európai és a KFC-s hamburger különös találkozása egy indonéz buszban
A SeaWorld élményei és ijedelmei után visszasétáltunk a buszhoz a szuvenírárusok sorfalával szegélyezett úton és mielőtt elindultunk volna a Taman Mini felé, Pak Udin kiosztotta az ebédes dobozokat. Meglepve láttam, hogy a doboz tetején a KFC felirat felett az ismerős joviális fehér szakállas úriember mosolyog rám.
"Eredeti KFC-s ebédes doboz! Húhú! Akkor biztos eredeti KFC-s kaját rejt!"
Nem csalódtam. Kinyitva a dobozt egy bundás csirkecomb, egy zacskó ketchup és egy papírba csomagolt hamburger kacsintott rám.
"Hupszi-hupszi! Végre valami más! Nem a standard indonéz kaja! Királyság!"
Alaposabb vizsgálat után kiderült, hogy a ketchup igazából sambal (chiliszósz), és ennek a ténynek fel kellett volna keltenie a gyanakvásomat, de nem akartam tudomást venni a fenyegető jelről. Boldog voltam a sült csirkével (ropogós bundás!) és a hamburgerrel. Az ilyen McDonald's-féle gyorskaja nem tartozik a kedvenceim közé, de ha már nyolc hónapja sült csirkén, rizsen és smack-en élsz, akkor egy meki-hamburger (legyen az KFC-s) mennyei lakoma.
(Itt kérek elnézést azoktól, akik valamilyen oknál fogva elkötelezett hívei egyik vagy másik ilyen gyorsétteremnek, és esetleg úgy vélik, hogy sértés egy KFC-s hamburgert mekisnek titulálni, vagy azt mondani, hogy a Burger King és a Wendy's ugyanolyan, de számomra ezek egykutya, a mekis hambi mindig is mekis hambi marad, származzon bármelyik vendéglátóipari egységből.)
Nyilván a hamburger érdekelt a legjobban. Szépen kiemeltem a dobozból és éreztem, hogy még langyos és puha. Megszagoltam. Tagadhatatlanul hamburger szaga volt. Most már tudom, hogy csak a sült csirke sült-illata űzött velem csúnya tréfát, de akkor ez eszembe se jutott. Agyamat elborította az illat és a kéjes gondolat, hogy hamarosan egy zamatos hamburgerbe fogok beleharapni.
Kicsit még élvezkedtem. Szaglásztam, nyomogattam, hogy érezzem, milyen puha, milyen fincsi lesz! Aztán lassan elkezdtem lefejteni róla a csomagolást. Kihajtottam a papír egyik csücskét, majd a másikat, aztán a harmadikat és a negyediket is, és ... ajkamról lehervadt a kéjes mosoly.
Valószínűleg hitetlenkedő csalódásnak adta át a helyét, de ezt csak a szemtanúk mondhatnák meg. Kezemben ugyanis, a vágyott szendvics helyett, egy hamburger alakú és hamburger szagú rizskupacot tartottam.
(10-04-23)
SeaWorld Indonesia - KKL Pusat Bahasa 2010
A 2009/2010-es tanév első félévében a Pusat Bahasa által szervezett iskolai kirándulás keretében Ciwidey-be látogattunk el, ahol megnéztünk egy kovácsműhelyt, egy krupuk-gyárat és aztán felmentünk a Kawah Putih-hoz. Érdekes és nagyon jól szervezett kirándulás volt, ezért izgatottan vártam, hová visznek minket a második félévben. A szemeszter elején kapott időbeosztásból az derült ki, hogy két napos lesz a Kuliah Kerja Lapangan. A KKL nagyjából "terepgyakorlat"-nak fordítható, olyan osztálykirándulás, amelynek célja a diákok ismereteinek növelése, nem csupán szórakozás és bulizás, hanem a tantervbe beépített kiruccanás, amelyhez kapcsolódóan különböző feladatokat is kapnak a diákok. Nem csak a Pusat Bahasa sajátossága, hanem minden indonéz felsőoktatási intézményé. A helyszín nyilván az adott szakon érdekes intézmény (cég, gyár, bánya, stb.), város vagy természeti képződmény (pl. vulkán). Az általános iskola felső osztályának megfelelő SMP, és a középiskolának megfelelő SMA is szervez ilyen kirándulásokat a diákoknak, de ott "study tour"-nak nevezik. Az általános iskolában ritka, mert sok kisgyerekkel macerás utazni, ha mégis, akkor csak az adott városban szerveznek múzeumlátogatást vagy a nevezetességek megtekintését. Ezen kívül a felsőoktatásban van egy másik fajta szervezett kampuszon kívüli program is, a Kuliah Kerja Nyata (KKN), amelynek keretében a diákok társadalmi munkát végeznek. Például elmennek egy faluba, akár hetekre, és felújítanak, építenek, segítenek.
Mivel a második félévben nagyon jó kis közösség alakult ki a Kelas 2 termében, előre örültem, hogy két napra szabadulunk ki Bandungból, mert Ivával, Avrillal, Saripóval és a többiekkel biztos jól fog telni egy kétnapos iskolai kirándulás. Félreértés ne essék, nem csak a mi osztályunknak szervezték a programot, hanem a Pusat Bahasa (továbbiakban: PB) minden diákjának, de én nyilván a jófej osztálytársaimmal terveztem lógni.
A tervbe vett dátum: 2010. április 23-24. Az úticél közvetlenül a kirándulás hetéig ismeretlen volt. A hét elején mindenkinek szóltak, hogy ha tud jönni, akkor iratkozzon fel a listára, ami a PB előterében van kitéve az asztalra. Erről a papírról derült ki, hogy a tervekkel ellentétben csupán egy napos lesz a program, április 23-án, pénteken. Ez már eleve egy kis csalódással töltött el, de még nagyobb következett, amikor megtudtam, hogy a helyszín: Jakarta.
"Jaj, ne már! Jakarta? A zajos, büdös és meleg Jakarta, ahová mostanában a Project miatt úgyis sűrűn járok?"
Én megint valami vidéki helyet vártam, hegyeket, vagy tavat vagy leginkább tengert, ahol kicsit el lehet felejteni a nagyváros áldatlanságait és élvezni lehet Indonézia csodálatos természeti kincseit! Csalódásomat csak az enyhítette, hogy két olyan hely szerepelt a programban, ahol még nem jártam. A SeaWorld Indonesia, egy nagy tengeri akvárium, és a Taman Mini Indonesia Indah, amit én a "mini" szó miatt úgy képzeltem el, mint a klagenfurti Minimundus-t, ahol Indonézia nevezetességeit láthatjuk lekicsinyített formában. Később kiderült, hogy a Taman Mini tulajdonképpen egy skanzen, ahol az ország különböző területeiről származó hagyományos épületeket tekinthetjük meg életnagyságban.
A jeles napon reggel 6 és 6.30 között volt a találkozó a PB előtt, ahová én már rutinosan 6.25-re érkeztem meg, okulva a tavalyi kirándulásból, amikor elsőként érkezve kb. egy vagy másfél órát vártam az épület előtt és aztán a buszban, mire végre elindultunk. Okoskodásomnak az lett az eredménye, hogy Iva küldött sms-t, hogy hol vagyok már, és mivel az utolsók között érkeztem, már csak M-es egyenpólót kaphattam, mert a kis méretűek addigra elfogytak. Mint már említettem, az indonézek imádják az egyenpólót, minden jeles eseményre készül egy, szóval ha például az egyetemi éveid alatt aktívan részt veszel a hallgatók megmozdulásain, gyakorlatilag nem kell pólóra költened 5 évig. Sőt, ha utána sűrűn vannak évfolyamtalálkozók, akkor szinte egész életedre meg van oldva a pólóellátásod. :) A mostani KKL egyenpólója nagyon jó minőségű anyagból készült, tetszetős delfines-kagylós-hullámos logóval, fekete (!) színben. Egy jakartai kiruccanásra! A fővárosba, ahol pucéran is megdöglesz a melegtől és percenként 1 kilót fogysz az izzadásból eredő folyadékveszteség miatt! Nem értettem, milyen megfontolásból választották a fekete színt. De nem volt mit tenni, felöltöttem a pólót, hogy hivatalosan is a kirándulás résztvevőjévé váljak, majd mindenki elfoglalta helyét a buszban, és csodák csodájára 7 óra felé el is indultunk.
Az utazás, azon kívül, hogy jó indonéz szokás szerint megetettek minket, eseménytelenül telt. Egyszer megálltunk pisi-szünetre és fél 10 körül érkeztünk meg Ancol-ba. Ancol Jakarta észak-keleti, tengerparton húzódó részének az elnevezése, és itt található a "Taman Impian Jaya Ancol" nevű kiterjedt komplexum, ahol vidámpark, vízividámpark, szállodák és éttermek várják a hétvégén kikapcsolódni vágyókat. Itt található a SeaWorld Indonesia is. Délkelet-Ázsia legnagyobb tengeri akváriumát 1992-ben kezdték építeni, és két év múlva adták át a nagyközönségnek. A 4.500 négyzetméteres épületben számos akvárium található, ahol "megismerhetjük és élvezhetjük a tenger világának életét" - állt az út során a buszban kiosztott programunkban. Egy olyan szigetországban, amelynek területe több vízből, mint szárazföldből áll, teljesen logikus egy tengeri állatkert létrehozása, és a külföldi diákok ide cipelése. Egy tengertelen országból jött embernek pláne tagadhatatlanul érdekes volt.
Ne ijedjetek meg, nem fogom felsorolni az összes halfajt, teknőst, kagylót, tengeri moszatot, amit csak láttam, de néhány érdekes lényt mégis kiemelnék.
- Rögtön a belépés után lecövekeltem a Tengeri Szörnyek Akváriumánál. Persze csak én hívom így, a hivatalos neve Aquarapaima. Hatalmas, szörnyszerű halak úszkáltak benne lassan, méltóságteljesen, és én nem tudtam szabadulni attól a képzettől, hogy megelevenedett fosszíliákat látok. Lapos fejük mögött testük furcsa ívben hajlott felfelé, és széles testük nagy farokban végződött. A hatást az akvárium sötétkékes derengése tette teljessé. Mintha egy évmilliókkal ezelőtti tó fenekére tekintenénk le. A feliratokból megtudtam, hogy ezen lények neve: arapaima (arapaima gigas) és az Amazonaszban élő édesvízi halak, amelyek azonban 5-20 percenként a felszínre úsznak, hogy levegőt vegyenek. A nyelvükben pedig csont van, és az öreg példányok nyelvét a helyiek smirglinek használják. A dél-amerikai halak jelenlétéből rögtön kiderült, hogy a SeaWorld nem csak az Indonézia vizeiben élő állatok és növények bemutatására szakosodott, hanem a teljes vízi élővilágra.
Arapaima
- Egy henger alakú akváriumban a mesterséges sziklák mélyedéseiből és járataiból angolnák és murénák kukucskáltak. Nem egy félig kibújt a kis lyukából, és mozdulatlan szoborként teljesen beleolvadt a sziklák és növényzet egyvelegébe. Volt köztük kis vékonyka, de olyan vastag is, mint a combom. Állítólag csak arra várnak, hogy a gyanútlan zsákmány közel ússzon hozzájuk, és akkor lecsapnak, majd jót lakmároznak. Ezt nem volt alkalmunk megtekinteni, mert az etetési idejük délutánra esett.
- Az egyik legnagyobb attrakció az üvegalagút, amelyben végigsétálva a tenger mélyén érezheted magad, mert a halak, teknősök és ráják nem csupán előtted, hanem melletted és felettted is úszkálnak mindenfelé, miközben a hangszórókból a SeaWorld Indonesia házi-indulóját vonyítja egy gyerekkórus végtelenített lejátszásban.
- Nem maradhat el az állatsimogató sem! A nagyterem közepén számos kis medencét helyeztek el, ahol megfogdoshatod a tengeri csillagot, megsimogathatod a teknőst, a bébicápát és a rájákat. A tengeri csillag általában összegömbölyödött állapotban leledzik a sokk miatt. A teknősök nyugisan úszkálnak, és tűrik, hogy mindenki végigsimítsa a páncéljukat. Már megszokták a tortúrát, így nem húzzák be ijedten a fejüket a kezek közeledtére. A kis cápák, akik még fiatalok és ezért veszélytelenek (meg amúgy sem az emberevő cápák kicsinyeit rakják be a simogatóba), általában ügyet sem vetnek a nyúlkáló látogatókra. Nem úgy a ráják! Ők agilisek és lelkesek! Ha meglátják, hogy közeledsz, direkt közel úsznak a medence széléhez és kidugják a szárnyukat a vízből, hogy megsimogathasd őket. Persze mindezt nyilván a kaja reményében teszik. Vagy a rája természeténél fogva kíváncsi és barátságos? Vagy csak dögunalom a szűk kis medence és azzal szórakoznak, hogy a látogatóknak integetnek? Ki tudja?
A simogató-medencéket világoskék alapon kagyló-, csikóhal- és egyéb tengeri állat-mintás egyenpizsamát viselő SeaWorld alkalmazottak felügyelik, és segítenek a látogatóknak a simogatásban. Szó szerint! Természetesen nagy volt bennem a vágy a vízi lényekkel való testi kontaktusra, de csak a rájákat mertem megérinteni, mert azokat a pesti állatkertben már megsimogattam, és nem féltem tőlük. A teknős is oké volt, az nyugis cucc, ártalmatlan állatka. A tengeri csillagot csak azért mertem megfogni, mert láttam, hogy Nana és Chichi, a két kínai lány is a kezében tart egyet, és az nem csinál semmit. De a cápa már para volt. Oké, hogy gyerek még, de mégis csak cápa. Egyedül semmiképpen sem mertem közelíteni, így amikor láttam, hogy Gabriel és egy pizsamás kissrác az egyik cápasimogatónál van, gyorsan odamentem, hogy kivegyem a részem a mulatságból. A pizsamás megfogta az egyik kis cápát, hogy az ne tudjon elúszni, és félig a vízben tartva a halat, felszólított minket, hogy simogassuk meg. Most. Rendben, mondtuk Gabriellel, és megérintettük az állat hátát. Ennyi volt. Amúgy síkos és hűvös. Olyan, mint egy hal. :) A cápák mellett viszont volt a medencében egy bébirája is. Ő tényleg nagyon pici volt még, mint a két tenyerem. Őt meg lehetett fogni, aminek persze ő kevésbé örült és próbált szabadulni: őrület, hogy a kicsik még rájában is cukik! Imádom a ráját! :)
- Az etetési-show keretében épp a dugong (indonézül duyong, magyarul tengeri tehén, latinul dugong dugon) kapott enni. Nagy tömeg gyűlt össze az akváriuma előtt, és mindenki izgatottan bámulta, ahogy egy búvár tengeri fűvel tömi az állatot. A dugong állítólag idejének 80 %-át azzal tölti, hogy legel, mert fő tápláléka, a tengeri fű, olyan kis tápértékkel bír, hogy gyakorlatilag folyamatosan ennie kell a szerencsétlennek, hogy ne haljon éhen. Hm ... nagy karrier egy életre ...
Dugong
- De a legbizarrabb, legfurcsább, legelképesztőbb izét a SeaWorld múzeumrészében láthatjuk. Őszintén szólva már nem is emlékszem, mit mutatott be a múzeum ezen az izén kívül, mert emellett minden más érdekesség eltörpül. A terem közepén állt egy magas vitrin és benne egy barna színű, fodros szélű, kissé szív alakú, kb. két méter átmérőjű nagy párna, egyik oldalának közepén két lyukkal. El sem tudtam képzelni, hogy mi a nyavalya lehet ez! Leginkább tényleg egy nagy, a használatban már visszataszítóan megbarnult, huzat nélküli párnához hasonlított. Nem túlzok! Olyan undorító és ijesztő volt, hogy csak nagyon lassan mertem a túloldalára kerülni. Ott találtam egy nagyobb lyukat és alatta íves sorban 5-5 sötétbarna dudort.
"Mi a franc ez a hatalmas gyomorforgatóan rémisztő ... izé ... ?"
Megint a kis táblához fordultam segítségért, és megtudtam, hogy ez itt "Parni", egy óriás édesvízi ostoros rája (Himantura sp.). Mármint a maradványa. A preparálás utáni maradványa. Parnit 1999-ben fogták ki Pelabuhan Ratu-ban (Nyugat-Jáva), és miután mérget tartalmazó ostorait levágták, a SeaWorld-be költöztették. Akkoriban kb. 2 méter volt az átmérője. 9 évig élt a SeaWorld nagy akváriumában, és természetesen ő volt a SeaWorld sztárja. 2008-ban halálozott el, akkor már 250 cm volt az átmérője, súlya 230 kg és korát 70 évre becsülték. Végelgyengülésben halt meg. Ezután kipreparálták, és azóta "Parni már csak emlék, de emléke örökké él", mert ebben az ijesztően undorító állapotban továbbra is fogadja a látogatókat.
Parni
(10-04-23)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)