2009. augusztus 13-án este 19 óra 50 perckor ...

... kis csapatunk végre felszállt a Swiss járatával Ferihegy 2A terminálról.

A stáb tagjai:

Nigel, az operatőröm

Nagy A , a vágóm

A Doboz, a könyvtárosom

Rimu, az útitársam

Pocok, a hálótársam

és jómagam

Irány Zürich, majd Bangkok és Jakarta!

A szerencsés véletlennek köszönhetően az utazás hosszú óráit Anettel oszthattam meg, aki csodás útitársnak bizonyult. Ezúton is köszönet érte!

Másnap menetrend szerint megérkeztünk a thai fővárosba, ahol a passport controll-nál ütköztünk először akadályba. Otthon azt mondták a thai nagykövetségen, hogy a Bangkokban való átszálláshoz, ha nem hagyjuk el a reptér területét, nem kell vízum. Na persze, hogy kellett! Tranzitvízum ugyan, és a magyar állampolgároknak ez is ingyenes, de nem mi lettünk volna és nem Ázsia, ha minden zökkenőmentesen zajlik.

A tranzitvízumot 2 perc alatt kiállítják a reptéren, de ez nekünk vagy egy óránkba került, mert először végigálltuk a sort a passport controll-nál, ahonnan átküldtek minket a vízumosokhoz. Ott kitöltöttük a vízumigénylő lapot, amihez kellett egy igazolványkép. Még jó, hogy otthon kinyomtattam vagy 15 darabot pontosan ilyen célra! És még jóhogy nem hoztam el!

Legalábbis erre kellett következtetnem, mert feltúrtam a reptéren az összes kézipoggyászomat, végiglapoztam az összes könyvet és füzetet, ahová becsúszhatott, de sehol nem találtam a kis tasakot a fényképekkel. (Azóta Jakartában és Bandungban is végigkutattam mindent, és sehol semmi, szóval tuti otthon maradt valahol a nagyszobában a kanapén.)

Sebaj, pénzt váltottam, fotót csináltattam, felragasztottam, kitöltöttem, beadtam, lepecsételték, átadták és már be is léphettünk Thaiföld területére.

Mire kiértünk, a csomagjainkat szállító futószalag már üres volt. El kellett másznunk a "Lost and Found Office"-ba, ahol szerencsésen megtaláltuk az én nagy táskámat és Anett kisebbik poggyászát, de az ő nagyobb táskáját nem. A Swiss Zürichben felejtette. A Swiss! Zürichben! Anett teljesen fel volt háborodva. Fájdalmát és dühét a nagyon kedves ügyintéző fiú és az ajándékba kapott vészretikül sem enyhítette. (Pedig volt benne póló, bugyi, fogkefe, fogkrém, jópofa összecsukható fésű meg egy csomó izgi cucc!)

Az ígéret szerint a legelső géppel utánunk küldik majd a csomagot, így másnapra lesz Bangkokban és onnan küldik tovább Jakartába. Ha majd megadjuk a szállodánk nevét, kiküldik a hotelbe taxival. Ez persze nem ment ilyen simán, ahogy felvázolta nekünk a srác, de miután bevontuk az ügyletbe a jakartai szálloda recepcióját, és ha nem is gyorsan, de megérkezett a csomag egy nappal utánunk.

A bangkoki reptéren elfogyasztottuk első ázsiai ebédünket, Anett pedig fájdalomdíjul befizette magát egy 20 perces thai masszázsra.

A Bangkok-Jakarta AirAsia gép jó órás késéssel indult, amit a boarding pass-on fel is tüntettek, de mi nem vettük észre, így elég korán értünk a kapuhoz, ahol a légkondi hibernált minket.

Valahol Bangkok és Jakarta között, talán épp az Egyenlítő felett, nyilallt belém először a felismerés, hogy milyen messzire is jöttem otthonról, és mostantól egy éven keresztül nem fogok találkozni senkivel, aki eddig fontos volt nekem. Csak új emberek, új arcok, új barátságok, új érzelmek jönnek majd szembe és nagyon kevés lesz az olyan ember, akivel igazán meg tudom majd osztani ezt a kalandot. Hmm, talán nagyobb árat nem is fizethetnék!

23.45 helyett valamikor éjjel fél egykor érkeztünk meg Jakartába augusztus 15-én. Elcsigázottan, de kíváncsian vonultunk a kijárat felé. Vajon tényleg várnak minket?

Az érkezőkre várók sorfala között és a taxisok pofánkba mászó ajánlkozásán keresztül egyszer csak megpillantottunk pár kék zakós, "Darmasiswa" feliratú táblát szorongató fiatal srácot. Heves integetésünkre és megkönnyebbült vigyorgásunkra ők szorgosan elkezdték tanulmányozni a listájukat, majd reménykedve feltették a kérdést:

- Are you from China?

- Ööö, no. From Hungary ...

Hát ... így kezdődött.

Welcome to Indonesia!

(09-08-13 / 09-08-15)

A fogadás az Indonéz Nagykövetségen ...

... természetesen délelőtt 11-kor, munkaidőben volt, augusztus 6-án. Ekkor már szerencsére ott lehetett hagyni egyedül Karolinát, az utódomat, a recepción.

Átrobogtam a Városligeti fasor 26-ba, ahol már gyülekeztek az idei darmasiswák és a korábbiak közül is néhányan.

Yudhitól meleg üdvözlés után megkaptuk egy piros mappában a "Statement Letter-"t, amelyet már korábban aláírva arról nyilatkoztunk, hogy nem fogunk Indonéziában se dolgozni, se drogozni, se politizálni, stb. A lelkünkre kötötték, hogy ezt az aláírt papírt mindenképpen vigyük magunkkal, mivel Jakartában majd keresni fogják rajtunk. Szerintetek elkérték a reptéren vagy a szállodában vagy bárhol máshol? Még mindig itt áll a polcomon. Senki nem kérte ezt a példányt, de a jakartaiak valóban bensőséges viszonyban állnak ezzel a nyilatkozattal, mert legalább még két másik példányt aláírattak velünk a szállodában.

A nagykövetségen a fogadás azzal kezdődött, hogy Indonézia magyarországi nagykövete hosszan áradozott arról, hogy Indonézia milyen sokszínű és hatalmas ország, csodás helyekkel, csodás kultúrákkal, több száz helyi nyelvvel. Melegen gratulál mindenkinek, aki mehet idén, és kéri, hogy tanuljunk sokat, képezzük magunkat, tanuljuk meg a nyelvet, ismerjük meg a kultúrákat, hozzuk haza a magyaroknak a tapasztalatainkat és találjuk meg azt a formát, ahogy át tudjuk adni az élményeket és tanultakat honfitársainknak, és akkor mindenkinek nagyon jó lesz! Hurrá!

Elnézést, ha nem írok kellő tisztelettel a világ legnépesebb muszlim országának elismerésre méltó kezdeményezéséről, de az elmúlt napokban annyit hallottam ezeket a tényeket, hogy már közhellyé sekélyesedtek.

"Indonézia hatalmas, több száz nyelvvel, több száz kultúrával, több ezer szigettel, és a Bahasa Indonesia egy nagyon könnyű nyelv." - ezt a jakartai orientáció alkalmával nem csak az előadók mondták el százszor, hanem az orientációs napokat szervező diákok is, majd az egyetemek képviselői és megérkezésünk óta gyakorlatilag mindenki, akivel akár csak az utcán találkoztam és leszólított pár mondatra.

A nagykövet beszéde után kérdéseket tehettünk fel a követségen dolgozóknak és a megjelent korábbi ösztöndíjasoknak. Mindenki leginkább arra volt kíváncsi, hogy mi lesz, amikor megérkezünk Jakartába. A terv szerint mindenkiért kimennek a reptérre, lesz egy pár napos orientáció, majd az egyetemek képviselői mindenkit átszállítanak a saját városába. Ennyit lehetett kiszedni a budapestiekből. Ehhez képest, amikor megérkeztünk a jakartai szállodába, kézhez kaptuk a következő négy nap órára pontosan lebontott programját, amelyen érződött, hogy nem tegnap dobták össze. Hogy ezt vajon miért nem tudták pár nappal az indulás előtt mindenkinek szétküldeni email-ben? Már túl voltunk az első jakartai napon, amikor láttam, hogy Yudhi átküldte az orientációs napok szabályzatát. :)

Az öregdarmasiswákkal csak a hivatalos fogadás után szervírozott ebéd alatt tudtunk kicsit kötetlenebbül beszélgetni. Találkoztam Kiss Mártával, aki Solo-ban élt két évig és hazatérve a követség támogatásával kiadott egy indonéz mesekönyvet. A meséket ő maga gyűjtötte és festő lévén ő maga készítette hozzá az illusztrációkat. Ő volt az első, akinek a honlapját átböngésztem információk után kutatva, és nagyon tetszett, ahogy megélte a Jáván töltött két évet. Kicsit magamra ismertem sok gondolatában és érzésében. Én is azért jöttem ide, hogy valami hasonlót lássak, éljek meg, érezzek: http://www.kissmarta.com/

Márta mellett az egyik követségi dolgozó tartott szóval, aki széles mosollyal vagy százszor elmondta, hogy Bandung nagyon jó hely, "city of fashion", "very fashionable" és "don't take too much clothes". Hmm, pont nekem való hely! Élek-halok a divatért! ... ;)

Az idei darmasiswák listája a következő:

Tomanek Ria - Yogya

Kovács Gitta - Semarang

Molnos Anett - Mataram, Lombok

Szilvási Tünde - Bandung

Felkai Péter - Bali

Kenéz Ildi - Bandung

Egy hetedik srácnak a fogadás előtti napon szóltak, hogy valaki megint visszamondta, és övé a lehetőség. Azt hiszem Marcinak hívják, Jakartában fog tanulni, és persze csak szeptember elején jön, mint ahogy Péter és Tünde is. Ria, Gitta, Anett és én képviseltük kicsiny hazánkat az orientációs napokon.

A fogadáson a legsarkalatosabb kérdés persze az volt, hogy megvannak-e a vízumok.

A papírokat és az útlevelet már régen leadtuk. Yudhi megnézte a listát, és örömmel közölte, hogy mindenkinek megérkezett a vízuma, kivéve Marciét (aki még el sem indította a folyamatot) és az enyémet. Felhívtam Yudhi figyelmét, hogy én egy hét múlva elindulok, mire ő önkéntelen mozdulattal órájára pillantva megnyugtatott: "Óóóó, addig bőven meglesz!"

Hát, ez bőven túlzásnak bizonyult. A csütörtöki indulásom előtti kedden még mindig nem érkezett meg a vízum. Szerdán reggel bementem a követségre és letámadtam Yudhit. Mosolyogva közölte, hogy megérkezett a vízumom Jakartából, de még alá kell írnia egy-két fontos embernek, így csak délutánra készül el. De legalább azzal a jó hírrel is szolgálhatott, hogy kijönnek elénk a reptérre a késői érkezés ellenére. Sikerült beszereznem két telefonszámot is arra az esetre, ha valami hiba csúszna a szervezésbe.

- Felhívsz, ha készen van a vízum? - kérdeztem.

- Persze, hívlak. - ígérte Yudhi, majd elrohant.

Ha aznap délután 3-kor nem hívom fel a követséget, akkor még mindig nem lenne vízumom. De miután telefonáltam és a recepciós hölgy közölte a jó hírt, hogy az útlevelem vízumostul ott vár a követség portáján, még egyszer, utoljára, nyakamba vettem a várost.

365 napra szóló indonéz vízumomat egy hetedik (vagy hatodik?) kerületi kis kocsma asztalánál egy utolsó pohár hazai sörrel köszöntöttem, búcsút véve egy időre a budapesti épületektől és az európai arcoktól.

(09-08-06 és 09-08-11 / 09-08-12)

A búcsútalálkozások,

búcsúkirándulások, búcsúvacsorák és búcsúitalozások sorozata 2009. augusztus 11-én zárult le. Azt hiszem augusztus 4-én kezdődött, bár a napok és arcok kicsit már összefolynak ...

Augusztus 4-én

Zsófihoz voltam hivatalos búcsúvacsorára, ahol csodás töltött káposztát tálalt a háziasszony (családtagjaim bevonásával furmányosan kipuhatolva, hogy ez az egyik kedvencem), desszertnek pedig krémtúrót és túrórudit ettünk.

Zsófi, Anita, Andi!

Megvan a bögre feliratának jelentése:

Pemilik muk ini ialah Ildikó = Ezen bögre tulajdonosa Ildikó

Hörpintek is egyet az ajándékozók egészségére ... persze szigorúan nem alkoholt, mert egy olyan kost-ban (kollégium szerűség) bérlek szobát, ahol a szomszédban lakó házinéni (Ibu Iis) és az egész környék muszlim. Ráadásul Ramadhan is van éppen. Az Ibu megkért, hogy ne vigyek be alkoholt a szobába, mert nem tudhatom, mi történik ... :) Hogy mi történik? Maximum annyi, hogy mélyen alszom, és nem ébredek fel a hajnali háromkor esedékes imára, amit a mellettem lévő mecset hangszórói harsognak szét a híveknek. Mint megtudtam, a bejárati ajtó melletti felirat előre figyelmeztetett ékes indonéz nyelven: "koedukált kost csak muszlimoknak". Egyébként kellemes hely, már otthon érzem magam. Ha nem a mecset üvölt, akkor motor zúg el a ház előtt vagy a gyerekek visítanak. Ide nem elég a hit, ide füldugó kell!

Augusztus 5-én

Márkhoz mentem egy jó kis marhapörkölt reményében (meg persze búcsúzkodni), de ott kiderült, hogy a pöri csak vicc volt, amolyan szófordulat, udvariassági formula. Sebaj, kaptam finom sült virslit, rántottát és egy csomó repiajándékot, amivel Budapestet és Magyarországot kell reklámoznom ... mintha elbűvölő személyiségem önmagában nem lenne elég ... :)

Jelentem a Buda-Pest fülbevalót viseltem Jakartában a nevelésügyi miniszter által adott díszvacsorán, amelyen ő maga ugyan nem jelent meg személyesen, viszont egy helyettese tolmácsolásában meghallgathattuk üdvözlő beszédét.

Az Orientációs Napok egyik szervezőjének ajándékoztam a szívecske alakú tűpárnát.

Egy kínai darmasiswának adtam egy rubikkocka-kulcstartót egy hologrammos pandás képért cserébe (for friendship).

A könyvjelzőt Renynek ajándékoztam, aki 8 éves és egy szót sem tudtam váltani vele, de mindig szépen mosolyogtunk egymásra.

Ibu Anitának és a sógorának, Bapak Budinak, pedig odaadtam az eredeti Magyarország CD-Rom-ot (nyugi Márk, felmásoltam a gépre, tudom majd sokszorosítani és igyekszem szórni a városban).

Egyébként megtaláltam Bandung legnagyobb rubikkocka guruját. Egyik új barátom, Harold mutatott be egy pár fiatalnak, akik az egyetem melletti parkolóban csoportosultak. Nagyot néztem, amikor kettejük kezében megláttam egy-egy rubikkockát, ők meg nagyot néztek, amikor tudattam velük, hogy szenvedélyük tárgya hungaricum. Nem tudom, mennyi a világrekord, de a srác kb. fél perc alatt végzett a kocka kirakásával, mind a tíz ujját használva a sorok forgatásához. :)

A Rose Apartment másik meglepetése Adri részleges jelenléte volt. Mivel ő éppen Madridban tartózkodik, elküldte maga helyett a tesóját, Brigit, hogy jó utat kívánjon. Ha mi hasonlítunk egymásra Anival, mert hasonló a beszédmódunk és a gesztusaink, akkor Adri és Brigi olyan, mint két tojás ... vagy inkább ugyanaz a tojás dupla, klónozott kiadásban. Zavarba ejtő! :)

Köszi, hogy utazás előtt még megkaptam az Adri-adagomat és Brigi, örülök, hogy beszélgethettünk egy kicsit! :)

A srácoknak meg köszönöm az all inclusive-vendéglátást! :)

Augusztus 6-án

nem emlékszem, mit csináltam. Ja, de! Ekkor volt a fogadás a nagykövetségen.

(Lásd: A fogadás az Indonéz Nagykövetségen)

Augusztus 7-én

volt a hivatalos búcsúbuli a Cinema-ban, ahol sok kedves barát tüntetett ki jelenlétével.

Attila!

A párna végül nem fért be a zsákomba, de most nagyon sajnálom, mert a szobámban lévő párna olyan kemény, hogy az alacsony asztalhoz használom széknek.

Lányok!

A fűszerek közül elhoztam néhányat, de a kost-ban nincs konyha, szóval még nem tudom, hol és kinek fogok magyaros kajákat főzni.

A fakanalat és favillát elajándékoztam Ibu Anita édesanyjának, aki nagyon szeret a konyhában sürgölődni, de szerintem a figurák miatt a vitrinben fogják végezni a többi külföldi ereklye között.

Az unicum és egyéb tömények egy része még Jakartában elfogyott az esti bulin illetve a maradékot gyomorfertőtlenítésre használom.

Ani!

Amint a mellékelt ábra mutatja, Szent Kristóf jól végzi a munkáját a medálon. Rajtam volt végig a repülőúton, de a Jakarta-Bandung autópályán is fel kellett volna vennem, mert a sofőrünknek sok vér volt a pucájában. Az fel se tűnt, hogy baloldali közlekedésnél a balról előzés a szabálytalan, csak attól rettegtem, hogy a szűk leállósávban vajon elférünk-e a kamion mellett.

Feri!

A gravírozott követ természetesen nem hoztam magammal, de a büszkeséget, hogy van egy KIE nevű út, azt igen. :)

Augusztus 8-án

Pár Kedves Ember szervezett búcsúkirándulást. A legnagyobb inkognitóban, titkos borítékban (jó, hogy nem titkosírással) folyt a levélváltás a recepciós pulton. Több variáció után a szerencsés véletlennek köszönhetően 8. hó 8-ra esett mindenki választása. 9.15-kor kellett a Kökin lennem a 68-as busz Erzsébet felé vivő megállójában. Nem értettem, hogy mit keresünk majd Erzsébeten, hiszem az instrukciók alapján kirándulásra következtettem. De csak elterelő hadművelet (na jó, kedvesség) volt, hogy nem kellett tömegközlekedve átszelnem a várost. Visegrádra mentünk a Canopy-pályára, ami az a cucc, amikor beülőben egy drótkötélen csúszol le rövidebb és hosszabb szakaszokon. Királyság!!!

Utána piknik, activity, pletykálkodás! Köszönöm még egyszer a csodás kirándulást!

Augusztus 9-én

a családtól vettem érzékeny búcsút, amely zabálással, italozással és a "80 év alatt a Föld körül" című sorozat montenegrói részének nyilvános vetítésével volt egybekötve.

Augusztus 10-én

először a bátyámmal találkoztam, aki épp Marokkóból tért vissza, így elbeszéléséből kaptam egy kis ízelítőt a muszlim világból.

Attila!

Mért nem mondtad, hogy ezek mikrofont használnak, hogy Allah jobban hallja imáikat? :)

Utána Saci és Edit volt soron. Sokáig beszélgettünk, hiszen előre le kellett dumálni azt az egy-két alkalmat, ami kimarad a félévenkénti találkozóink közül a távollétem miatt. :)

Augusztus 11-én

szakmai élettársammal és egyik legjobb barátommal vettünk búcsút egymástól, majd csatlakoztak még egy utolsó sör erejére a csajok is.

A Darshanban. De ezt ne terjesszétek rólam! :)

(09-08-04 / 09-08-11)

Boldog augusztus 20-át mindenkinek!!!

Szóval kocsival hoztak át minket szerdán Bandungba.

Ibu Anita gondoskodik rólunk, elég kimerítően. :)

Az ő egyik házukban kínáltak nekünk szállást.

Van két kínai lány, egy angol lány és egy angol srác illetve én. Még szeptemberben jönnek majd mások is.

Nagyon szép helyre vittek minket lakni. Olyan víkendház féle lehet, banánfák meg halastavak és rohangáló csirkék között, elég idilli, és csak egy buszra kell felszállnom, hogy eljussak az egyetemig. Holnap megyek egy csajjal szétnézni szállás ügyben. Ki van jelölve néhány diák, hogy segítsen nekünk, elég lelkesek, nagyon kedvesek. Amíg nem találok szállást, addig lakhatok a víkendházban.

Tegnap meg elvittek minket a Kawah Putih-hoz, ami egy vulkántó, de már nem aktív, ellenben büdös és csodaszép! :)

Ma úgy volt, hogy reggel 8-ra beérünk az egyetemre és tudok netezni, gondoltam beülök a kávézóba, vagy csak valahová a földre és végre magamban leszek. Ehelyett elmentünk az egyetemig, onnan elvittük a két angolt az új szállásukra (Elisa szüleinek vannak itt barátai Bandungban, ők mától ott laknak), aztán vissza a szállásra, mert otthagytunk egy levágott csirkét, amit aztán elvittünk Ibu Anita szüleihez, ahol megismerkedtem a család jó részével, és persze enni kellett, aztán vissza az egyetemre. Ja, és ezt úgy képzeljétek el, hogy a szállás és a szülői ház a város keleti és nyugati végén van, közte az egyetem, és a dugó. :)

Reggel 7.15 kor indultunk és 11.30-ra értünk be.

Amúgy tetszik a város, már amit eddig láttam belőle. Nagyon kedves és segítőkész mindenki, csomó érdekes és fura szokásuk van, szóval jó lesz ez itt, csak még meg kell emésztenem, hogy nekik nem létezik olyan, hogy valaki egyedül akar lenni magában. Ezt Jakartában, az egyik előadáson ki is mutatták grafikonnal, számadatokkal. A nyugatiak sokkal individuálisabbak, mint a keletiek. De ennek csak a kutatók vannak tudatában. A többiek nem.

Éljen a tolerancia, én maximálisan próbálok adaptálódni, de néha hagyhatnának levegőt venni. De nem fognak úgysem. Talán pár hónap múlva.

Ennél remélem sűrűbben és részletesebben tudom majd vezetni ezen internetes naplót. Lehet, hogy ezért fogok majd drágább szobát kivenni, ahol van wifi, hogy legyen időm blogot írni, meg képeket feltölteni. A kulccsal bezárt ajtón talán nem jönnek át ... :)

Addig is, kérlek, nézzétek a Picasa-t, oda már feltöltöttem a jakartai képeket!

Most meg kell elégedni ennyivel, amíg kivívom a szabadságomat! :)

(09-08-19 / 09-08-22)

10 perc múlva ...

... indulunk a reptérre!

Juuuhhúúúúúú, áááááááá ... :)

(09-08-13)