A kost faunája

A kost állatvilágával már az első este megismerkedtem.
(A továbbiak részletes illusztrációját lásd itt:

http://picasaweb.google.com/kenildem/AKostFaunaja)

A CAKCAK

egy kb, 10-15 centis gyíkszerű állatka, nagyon világos színű, szinte átlátszó.

Két cakcak lakik a fürdőszobában, egy szokott rohangálni a szobám falán, és már láttam akkorkát is, mint a kisujjam legfelső ujjperce (és nekem tudvalevőleg rövid ujjaim vannak).

A cakcak jó fej, csak mászkál ide-oda és megeszi a kisebb rovarokat. Egyetlen hátulütője, hogy elég hangos lakótárs. A nevét is arról a hangról kapta, amit éjszaka előszeretettel hallat elég idegesítő frekvencián: cakcak-cakcak-cakcak-cakcak ...

Az én cakcakjaim nem túl falánkok, mert néha apró hangyák sora masírozik a szobai szemetesem és a vízgépem körül. Ezért megtanultam, hogy ételmaradékot csak a kinti kukába szabad dobni, és minden tányért, poharat azonnal el kell mosogatni használat után.

A legkellemetlenebb vendég azonban a KECOA, magyar nevén a CSÓTÁNY.

Első este épp békésen guggoltam a WC felett és nézelődtem új fürdőszobámban, amikor hirtelen a jobb oldali falon megpillantottam az elsőt. Végigfutott a hideg a hátamon, félve néztem körbe a fürdőben, és akkor a padlón megpillantottam a másodikat. Mindkettő annyira nagy volt, olyan undorító és olyan ijesztő, hogy el is felejtettem rögtön, mi dolgom volt a toalett felett, és amilyen gyorsan csak tudtam, kiiszkoltam a mandi-ból.

Mondták, hogy ezen a környéken (mármint Ázsiában) nem ritka a házakban a csótány. Azt is hallottam, hogy elég nagyok és mindent túlélnek. De nem hittem, hogy ennyire nagyok, hogy tényleg ilyen nagyon-nagyok! Mint egy szarvasbogár!

Egész este azon gondolkoztam, miközben a takarítás miatt róttam a köröket a mandi és a szobám között, hogy hogyan tudnék tőlük megszabadulni. A leghatékonyabbnak az tűnt, ha a sportcipőmmel agyoncsapom őket. Kb. éjfélre összeszedtem a bátorságomat. Biztos hülyén hangzik, de a csótány annyira nagy és annyira félelmetes, hogy előre rettegtem akár csak a cipőtalpon keresztül is bármiféle kontaktusba kerülni vele, és előre hallottam a kreccsenő hangot, amit majd az összezúzódó teste ad ki.

A territóriumáért küzdő állat elszántságával és félelmével, teljes csendben, nagyon lassan közelítettem meg áldozatomat. Az első halálosnak szánt csapás után kiderült, hogy a csótány nem csak nagy, undorító és félelmetes, hanem gyors és okos is. A padlón szinte lehetetlen volt eltalálni, a falon pedig meg kellett várni, amíg a sima felületre ér, mert a durván fröcskölt fehér falrészen nem tudtam kellő erejű csapást mérni.

Kb. negyed óráig játszottam azt, hogy csap-csap ... nem talál ... kifut (mármint én a mandiból) ... ajtót becsuk ... erőt gyűjt ... ajtót lassan kinyit ... áldozatot becéloz ... közelít ... csap-csap ... nem talál ... kifut ...

Végül két részletben sikerült végeznem mindkettővel.

Másnap reggel félve nyitottam ki a mandi ajtaját. Sehol semmi. Megnyugodtam. Este pedig megtanultam, hogy a csótány éjszakai állat. Mintha feltámadtak volna, megint ott volt kettő, terjedelmesen, undorítóan és félelmetesen.

Ezeket már nem öltem meg, mert úgy voltam vele, hogy minek strapáljam magam, ha estére úgyis előjönnek a soron következők.

Pár nappal később Elisa hívta fel a figyelmemet a Baygon nevű csodaszerre és a naftalinlabdák intézményére. Amikor a szekrényemet takarítottam, igen elcsodálkoztam, hogy fehér, drazsészerű cukrokat találtam a polcokon és a fiókokban.

- Fura lehetett az előttem itt lakó. - gondoltam. - Az rendben van, hogy valaki édesszájú, de miért tartja a cukrait a ruhásszekrényben!

Elisától tudtam meg, hogy ezek naftalingolyók, amit pont a csótik és egyéb undokságok ellen raknak a szekrényekbe. Ezen kívül lehet venni nagyobb, pingponglabda méretű, színes naftalinlabdákat, amelyeket a mandiban a lefolyó köré érdemes tenni, hogy távol tartsák a nem kívánt látogatókat. A másik ellenszer pedig a Baygon, ami egy erős és elég büdös spray. Ezzel szintén a lefolyót és egyéb csótigyanús nyílásokat kell befújni.

Lelkesen bevásároltam egy hatalmas flakon Baygont (akciós volt!), szekrénybe való "naftalincukrot" és színes "pingpongnaftalint". Otthon rögtön alkalmam is nyílt kipróbálni a spray-t. Hát, az egy durva cucc! Lefújtam a szerencsétlen csótányt, aki ezután még lépett egyet-kettőt, majd leesett a falról, és tíz másodperces vonaglás után kilehelte lelkét. Ezen felbuzdulva bebaygonoztam minden gyanúsnak tartott nyílást a mandiban, majd elégedetten bevonultam a szobámba.

Amikor legközelebb kinyitottam a mandi előtti helyiség ajtaját, felállt a hátamon az összes szőrszál! A Baygon hatására összesen 13 darab kisebb-nagyobb példány mászott ki a mandiba és az előterébe, tüntetőleg a szemem előtt haldokolni! Némelyek már átköltöztek az örök csótánymezőkre, de mások még másztak, vonaglottak, rángatóztak, kettő pedig bicegve menekült a szobám felé, így őket kénytelen voltam nyílt színen kivégezni.

A rossz emlékű csótányirtás után áttértem a naftalinlasztikra. Azok nem ilyen hatékonyak, a Baygon kiegészítő alkalmazása még szükséges, de lassan ehhez is hozzászokik az ember.

Mint ahogy napi rutinná válik a mandi küszöbének átlépését megelőző alapos körültekintés is. :)

(09-09-07)