2009. június 29-én ...

... felhívott Yudhi úr a nagykövetségről, hogy be tudok-e menni aláírni valami papírt. Aznap 5-ig dolgoztam, így megbeszéltük, hogy munka után sietek a követségre, hogy még aznap megtörténjen az aláírás.

Pozitív (az egyetlen lehetséges) döntésem és a mézesmeggyes éjszaka után június 24-én felhívtam Yudhi urat, hogy mindenképpen szeretnék menni Indonéziába. Kedvesen gratulált, tájékoztatott, hogy másnap küldi az anyagomat Jakartába jóváhagyásra és hamarosan jelentkezni fog, hogy mi a következő lépés . Az irodában Julcsinak, a főnökömnek, mondtam el egyedül, hogy mi történt. Erre ő is elsuttogta nekem, hogy már egy ideje munkát keres, és épp egy utolsó visszahívást vár. Ezt aznap meg is kapta, és együtt mosolyogtunk a többieken, akik még nem is sejtették, milyen változások állnak be az Accor RSO életében augusztustól.

Ezután kiküldtem Adrinak, Márknak, Briginek és Szabolcsnak a szülinapi partimra szóló meghívót, amelyben helyszínnek a balinéz tengerpartot jelöltem meg, időpontnak pedig november 24-ét, pontosan 5 azaz öt hónap múlva.

A fent említett hétfő délután siettem a Városligeti fasor 26-ba, hogy végre személyesen is megismerjem Yudhi urat. Miután hosszas csöngetés és egy telefonhívás árán bejutottam az épületbe, Yudhi úr lefokozódott Yudhivá, mert az ajtóban egy alacsony, nálam nem sokkal idősebb férfi fogadott. Lefordított nekem egy indonéz nyelven írt "statement letter-"t, amelyen aláírásommal elfogadtam, hogy ösztöndíjas kint tartózkodásom alatt nem fogok munkát vállalni, nem keveredek politikai aktivitásba, elfogadom az egyetemet, ahová beosztottak és nem fogok intézményt váltani, illetve az egy év alatt csak egyszer lépek ki Indonézia területéről. Ez utóbbi szabályt arra találták ki, hogy haza lehessen menni karácsonyra vagy ennek megfelelő nagyobb ünnepre ... már annak, aki ki tudja fizetni kétszer a retúr repjegyet. Ezt az aláírt papírt másnap elfaxolta Jakartába, és ezzel továbblendítette az adminisztráció folyamatát. Én azt hittem, hogy ezt a papírt azok írhatják alá, akik már tuti biztosan mennek, de kiderült, hogy ez is csak egy lépcső a folyamatban, és még több fontos ember aláírása kell, hogy jóváhagyják a kiutazásomat.

Kedden lelkesedéstől (túl)fűtve elrohantam az Aeroviva utazási irodába, ahol Gyuri hathatós segítségével találtunk egy Emirates járatot Londonból Jakartába 160.000 forintért. Ez a kezdeti 290 ezres Lufthansához képest zene volt füleimnek. Rögtön le is foglaltam a jegyet egy 31 ezres Budapest-London British Airways-el együtt. Boldogan mentem haza a két kis cetlivel, amit Gyuri adott, és tűkön ülve vártam Yudhi hívását, amely megadja az engedélyt a vásárlásra!

És vártam ...

És vártam ...

És vártam ...

Csütörtökön hívtam Yudhit, aki persze nem tudott semmi újdonsággal szolgálni. Elmagyaráztam neki, hogy van egy nagyon olcsó repjegy lehetőség, ezért a nagy izgalom. Ez 3 körül történt. Akkor már nem volt értelme Jakartába telefonálni az időeltolódás miatt, így Yudhi megígérte, hogy másnap felhívja az ottaniakat, és megpróbál kinyerni belőlük valami infót.

Hazafelé felmerült bennem a gyanú, hogy itt valami kulturális és mentalitásbeli különbséggel állok szemben. Ha nincs más jelölt és az oktatási minisztériumnak el kell költenie azt a pénzt, amit az államtól az ösztöndíjasok kinntartózkodására kapott, akkor nem jöhet közbe semmi, csak ki kell várni, amíg a bürokrácia malmai repülőjeggyé őrlik az aláírásokkal és pecsétekkel teli papírokat. Az a tény, hogy a repjegyek árai napról napra változhatnak, és hogy Európából nem két fillér elrepülni az indonéz szigetvilágba, vajmi gyenge katalizátornak bizonyul. A Yudhi által hajtogatott "90 százalék, hogy te mész" - mondat megfejtését pedig az egyik Szimbiózis kiadványban találtam meg:

"Indonézül nemigen tehetünk olyan kijelentést a jövőre vonatkozóan, amelyben elfelejtődne az a tény, hogy a jövő egy lehetőség, semmiképpen sem bizonyosság. Kérdezgettem a párizsi indonéz tanáromat: Hogyan mondja indonézül azt, hogy "Jövőre el fogok menni a tengerpartra?" "Jövőre talán elmegyek a tengerpartra." - hangzottak az indonéz szavak. Jó, folytattam, tegyük fel, hogy jön a köztársasági elnök, és mi szervezzük a fogadását, hogyan mondanánk azt, hogy "Január 15-én jön az elnök."? "Január 15-én talán jön az elnök." - hangzott az indonéz válasz. [...] Annyi kiegészítést még kaptam az indonéz tanáromtól, hogy általában a kontextus sugallja, mennyire bizonyos az esemény. Tegyük fel, hogy valaki kijelenti: Jövőre lemegyek a tengerpartra. Ha azt teszi hozzá, hogy: kavicsokat szeretnék szedegetni a parton, akkor az, akinek beszél, úgy értelmezi: 50 % esély. Ha azt mondja: Azért, mert ott lesz a húgom esküvője, akkor már 90 %. De 100 % nincsen, a jövő mindig feltételes."

(Sebestyén Anikó: Egy terepmunka tanulságai In: Boglár Lajos (szerk.): "Így kutatunk mi..." - az antropológiai terepmunka módszereihez - III. Szimbiózis kötetek 12. H. n.: Szimbiózis Kulturális Antropológiai Alapítvány, 2004. p. 35)

Azon már nem is csodálkoztam, hogy a mai napon, pénteken, Yudhi nem hívott, én csörögtem rá, és persze nem tudott semmi biztosat mondani.

A repjegy-foglalásom elúszott. Gyuri keres nekem hétfőn egy újabb kedvező ajánlatot.

Vajon miért van olyan érzésem, hogy elbuktam pár tízezer forintot? ...